A mai Hollandia (Németalföld) germán törzsek által lakott területe az 1. századtól a Római birodalom része lett, majd a 8. században a frankok hódították meg. A 9. században Lotaringiához, illetve a Nyugati-frank Birodalomhoz, a 10. századtól pedig a Német-római Császársághoz tartozott. A részben önálló területek legtöbbje a középkorban kulturális és gazdasági központ volt (Flandria, Brabant stb.). A 14-15. században az egész holland térség nagy része a Burgund Hercegséghez tartozott, majd 1477-ben házasságok révén a Habsburgok szerezték meg. 1579-ben a 7 északi (kálvinista) tartomány létrehozta az Utrechti Uniót, amelyhez a déli tartományok nem csatlakoztak, ez a rész ma Belgium. 1581-ben egyesültek a németalföldi tartományok, első helytartójuk Orániai Vilmos lett.

A mai Hollandia 1609-ben alakult meg, de független államként csak 1648-ban, a vesztfáliai békében ismerték el. A mai Belgiumot alkotó déli tartományok 1830-ban váltak ki. Az ország az I. világháború idején semleges volt, ennek ellenére 1940-ben a németek megszállták, ázsiai gyarmatai pedig a japánok kezére kerültek. Hollandia 1949-ben függetlenséget adott Holland Kelet-Indiának (Indonézia).

A kezdetek

Hollandia területét az ókorban kelta és germán törzsek népesítették be. A római hódítás (isz. e. 1. század) csak a Rajnáig terjedt. Az 5. században a Frank Birodalom határvidéke lett, az északon élő germán frízeket csupán II. Pippin kényszerítette behódolásra 689-ben, de a frank uralom csak a 8. században vált teljessé. A kereszténység angolszász és frank hatásra a 7. századtól kezdett terjedni. A 9. században rendszeressé váltak a vikingek támadásai. A Frank Birodalom feloszlása után, 925-től a Német Királyság, majd a Német-római Birodalom része lett. A 10-14. században egyre önállóbb világi (Holland, Zeeland, Gelderland) és egyházi fejedelemségek (Utrecht, Liège) kezdtek kialakulni a területén.

A burgundok kora (1369/ 1473-1482)

A tartományok közötti politikai és kulturális kötelékeket a Burgundi-dinasztia hozta létre, amely II. (Merész) Valois Fülöp (1342-1404) és III. Flandriai Margit házasságkötését (1369) követően fokozatosan kiterjesztette fennhatóságát egész Németalföldre. A Burgundi hercegek a francia Valois ház fiatalabb ágát képviselték. Az első Valois herceg így Burgundi-hercegként ura lett Flandriának, Artoisnak, Rethelnek, Burgundiának és Neversnek. 1421-ben Namur, 1430-ban Brabant és Limburg, 1432-ben Hainaut, Holland és Zeeland, 1441-ben Luxembourg, 1473-ban Guelders került ellenőrzésük alá. A Burgundi hercegek központi törvényszéket és kincstárat hoztak létre, a tartományok élére helytartókat állítottak, s tartományi rendi gyűléseket hívtak össze. Burgundi Mária halálával (1482) a dinasztia tartományai férjére, (Habsburg) I. Miksára, majd unokájára, V. Károlyra szálltak, aki 1555-ben a németalföldi tartományokat fiára, II. Fülöp spanyol királyra hagyta.

Habsburg Németalföld (1482-1556)

Burgund Mária halálával (1482) a férje I. Habsburg Miksa kapta meg a 17 tartományt. A tartományokat perszonálunió kötötte a Habsburg családon keresztül a Német-római Birodalomhoz. A tartományok a mai Benelux államokon kívül Franciaország kisebb északi részét és egy kis szeletet Németországból jelentette. A tartományok: Artois grófság, Flandriai grófság, Mechelen uradalom, Namur grófság, Hainaut grófság, Zeeland grófság, Holland grófság, Brabant hercegség (Antwerpennel), Limburg hercegség, Friesland uradalom, Guelders hercegség (1543-tól), Groningen uradalom, Drenthe grófság (Lingennel), Overijssel uradalom, Zutphen grófság. A Liègei püspökség nem volt tagja a 17 tartománynak. Miksa halála után unokájára V. Károlyra, a világcsászárra szálltak a tartományok. V. Károly, mint német-római császár kapta meg és mint spanyol király adta tovább fiának a tartományokat.

Spanyol Németalföld (Dél-Hollandia, 1556/1581–1815)

Az 1580-ból származó térképen jól látható, hogy a terület akkoriban még kis szigetekből állt

V. Károly német-római császár és spanyol király 1555-ben fiának. II. Fülöp spanyol királynak adta a tartományokat. A katolikus spanyolok rossz szemmel nézték a terjedő kálvinizmust, amit kormányzósága (1567-73) idején Alba herceg több ezer kivégzéssel torolt meg, illetve próbált visszaszorítani. A Hoorne és Egmont grófok lefejezése (1568) után kirobbant holland szabadságharc élére Orániai Vilmos, több tartomány helytartója állt. A déli tartományok 1576-ban csatlakoztak a lázadó északiakhoz. Németalföld egységét a belső ellentétek és a spanyol támadások lehetetlenítették el. 1579-ben a hét északi tartomány létrehozta az Utrechti Uniót és 1581-ben felszámolt minden kapcsolatot II. Fülöppel. A déli tartományok az Arrasi Unióba tömörültek, de a spanyolok 1584-re mindet elfoglalták, és kiegyeztek velük. A déli tartományokból:
Flandriai grófság,
Artois grófság,
Turnai városa,
Cambrai,
Luxembourg hercegség,
Limburg hercegség,
Hainaut grófság,
Namur grófság,
Mechlin,
Brabant hercegség és
Guelders hercegség déli része

lett Spanyol Németalföld, a mai Belgium elődje, Brüsszel székhellyel. A tartományok Jámbor Fülöp haláláig (1621) részleges önállóságot élveztek, Nagy Fülöp alatt azonban visszatért a szoros spanyol ellenőrzés egészen 1633-ig. A francia-spanyol háborúban (1659-1678) a spanyolok több tartományt elvesztettek; azok francia befolyás alá kerültek.

Egyesült Tartományok (1581–1795)

A spanyolok elleni harcok folyamán 1579-ben megalakult az Utrechti Unió, 1581-ben minden kapcsolatot megszakítva a spanyol királlyal létrejött a Holland Köztársaság, vagy a Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársasága. A külföldiek a leggazdagabb tartomány után Hollandiának nevezték el. A tartományok: Holland, Zeeland, Utrecht, Gelderland, Friesland, Overijssel, Groningen. A tartományok függetlenül intézték belügyeiket, a had- és külügyeket, valamint az adózást a hágai általános rendi gyűlés szabályozta. A végrehajtó hatalom a nagypenzionáriusnak nevezett polgári főtisztviselő és a hadsereg élén álló, az Orániai-Nassaui-házból kikerülő helytartó kezében összpontosult. 1609-ben 12 éves fegyverszünetet kötöttek Spanyolországgal. A 17. században az európai nagyobb államok ideiglenes meggyengülése miatt Hollandia nagyhatalommá válhatott, ez volt a Holland aranykor. A Holland Kelet-indiai Társaság (1602) és a Holland Nyugat-indiai Társaság (1621) hajósai feltárták a Csendes-óceánt, felfedezték Ausztráliát, kizárólagos kereskedelmi jogokat kaptak Japánban, és több külbirtokot szereztek Ázsiában, Amerikában és Afrikában. Ezek legnagyobbika Fokföld volt; Fokvárost a Holland Kelet-indiai Társaság megbízásából 1652-ben alapította Jan van Riebeck. A külbirtokokat kezdetben a Holland Kelet-indiai Társaság és a Holland Nyugat-Indiai Társaság kormányozta; mindkettő magánvállalkozás volt. Három évszázaddal később ezek a társaságok pénzügyi zavarokba kerültek, és területeik igazgatását a holland kormány vette át (1815-ben, illetve 1791-ben). Ekkor a külbirtokok hivatalosan is gyarmatok lettek.

1648-ban, a vesztfáliai békében a spanyol kormány hivatalosan is elismerte Hollandia függetlenségét, és egyúttal azt is deklarálták, hogy nem tartozik a Német-római Birodalomhoz. A környező nagyhatalmak féltékenyen nézték Hollandia erősödését. Ez az időszak volt a
Bővebben: holland aranykor

A sorozatos háborúk:
angol–holland háborúk (1652–54, 1665–67),
francia megszállás,
francia–holland háborúk (1688–97, 1701–13)

visszavetették az ország fejlődését, és a 18. században másodrangú hatalommá süllyedt. Az amerikai függetlenségi háború idején sikertelenül kapcsolódott be a Nagy-Britannia elleni küzdelembe (1780–83). Ekkor kiújultak a konzervatívabb hagyományos uralkodó réteg és a demokratikus törekvések képviselőinek ellentétei. A polgárháborús helyzetnek Poroszország vetett véget, amikor 1787-ben megszállta az országot.

Francia befolyás alatt (1795-1813)

A francia forradalomi és a napóleoni háborúk idején francia megszállás alá került Hollandia. A franciák eltörölték a tartományok jogait, bevezették a forradalom intézkedéseit és Batáviai Köztársaság néven egy francia típusú alkotmánnyal ellátott bábállamot hoztak létre (1795-1806). 1806-ban I. Napóleon – öccse, Lajos számára – létrehozta a Holland Királyságot. 1810-ben nemes egyszerűséggel a friss királyságot beolvasztotta a Francia Császárságba. A franciák 1813-ban vonultak ki az országból.

Egyesült Holland Királyság (1815-30)

A forradalmi és a napóleoni háborúk alatt elfoglalt holland gyarmatok (Fokváros, Ceylon, Guyana egy része), Hollandia, Belgium és Luxemburg egyesítésével létrehozták az Egyesült Németalföldi Királyságot. Az uralkodót az Orániai-Nassau-ház adta. Első királya I. Vilmos lett. A király a parlament szerepét a kormány által javasolt törvények és a költségvetés elfogadására korlátozta. Belgium a rá hárított államadósság, az eltérő ipari-kereskedelmi érdekek, a holland nyelv hivatalossá nyilvánítása és a katolikus egyház ellenőrzésére tett kísérletek miatt 1830-ban kikiáltotta függetlenségét, amit a nagyhatalmak már 1831-ben elismertek, Hollandia azonban csak 1839-ben.

Holland Királyság (1830-tól)

II. Vilmos uralkodása alatt liberálisok kidolgozták az ország alkotmányát, 1848-ban brit és belga mintára Hollandia alkotmányos királysággá alakult. A 19. század folyamán a szomszédos országokhoz képes Hollandia lassan iparosodott. Modernizálták viszont az infrastuktúrát, a víziutak kiterjedt hálózatát hozták létre, nagy jelentősége volt az iparban a szélenergiának. A század második felére felgyorsult az iparosodás, megerősödött a középosztály, javult az ipari munkások helyzete és kialakult a modern pártok rendszere. 1890-ig Luxemburggal perszonálunióban volt Hollandia. A katolikusok számára visszaállítják a püspökséget. 1917-ben a férfiak, 1922-ben a nők kaptak általános választójogot. Az I. világháborúban Hollandia megőrizte a semlegességét. A két világháború között területi viták alakultak ki Belgiummal, a belgiumi flamandok egyesülni kívántak Hollandiával, de a holland kormányzattól semmilyen hivatalos támogatást nem kaptak. Az 1921-es és 1929-33-as gazdasági világválság súlyosan érintette a hollandokat is.

1940. május 10-én Németország megtámadta a semleges országot, amely 14-én megadta magát. A királyi család Nagy-Britanniába menekült. 1942-ben a japánok megszállták Holland Kelet-Indiát. A megszállás alatt több mint 100 000 holland zsidót szállítottak a nácik koncentrációs táborba Németországba, Lengyelországba és Csehszlovákiába. Az elhurcoltak közül csak 876-an érték meg a táborok felszabadítását. Holland munkások kényszermunkán dolgoztak német gyárakban. Német katonák országszerte rekvirálták az élelmiszer, amit Németországba szállítottak. Bár sok holland életét kockáztatva rejtegette a zsidókat a németek elől — amint ezt Anna Frank naplója is példázza — mások a megszállókkal együttműködve segítettek felkutatni a rejtőzködő zsidókat. Holland fasiszták és antibolsevisták a Waffen SS-hez csatlakozva a keleti fronton is harcoltak. Hollandia felszabadítását 1944 szeptemberében kezdték meg, és 1945. május 5-én fejezték be.

1949-ben Hollandia lemondott Holland Kelet-Indiáról, mely Indonézia néven új állammá alakult és 1956-ban minden alkotmányos kapcsolata megszakadt Hollandiával. 1958-ban létrejött a Benelux országok szövetsége, 1949-ben alapítója a NATO-nak. Az Európai Unió elődjének, az Európai Szén- és Acélközösségnek (Montánunió) alapító tagja. 1963-ban Indonéziának átengedi Új-Guinea nyugati holland részét. 1954-es „birodalmi rendelet” belső autonómiát biztosított a megmaradt tengerentúli holland birtokoknak Dél-Amerikában és a Karib-tengeren. Holland Guyana 1975-ben Suriname néven függetlenedett. Hollandia a világ legliberálisabb államává vált, 1994-től a korlátozott eutanáziát is engedélyezik, 2001-től az azonos neműek is házasodhatnak, 1974-ben engedélyezték a könnyű drogok (a marihuána és a kendergyanta, azaz a hasis) korlátozott használatát.